Előzetes felvezetés

Hosszú ideje tervezgettem ezt az utat, aminek eleinte a koronavírus-járvány tett be, majd az, hogy a karantén után boldog-boldogtalan utazni akart és utazott is. Japán egy darabig kitartó volt ezen a téren, lezárva tartotta a határait, korlátozta az országba való belépést. Mégsem ez volt a fő indok, hogy miért kellett így is évekig várnom. Eleve hosszabb időre akartam menni, és erre most adódott lehetőség: két hosszabb hétvége közt egészen vállalható mennyiségű, szabadságnak kivehető munkanap. Szám szerint 9. A hétvégékkel és a hosszú hétvégével, plusz a repülés így két teljes hétre kitolható volt ez.

...and guess what, ahogy az angol mondaná: még ez sem volt elég az eredeti terveimre, ami eredetileg Kiotót, Tsurugát és Hiroshimát foglalta magába, majd ehhez hozzájött a velem tartó ismerősöknek (összesen voltunk heten, azaz 7-en) köszönhetően Oszaka, Kure, Nara, Toyosato és a Koyasan. Az utóbbi három teljes egészében ki is maradt: Nara egy vasúti baleset miatti késések okán, míg a másik kettő szimplán a távolság és a megközelítés felesleges túlbonyolított és időigényes mivolta miatt. Most mondanám, hogy "sebaj, majd legközelebb", de akkorra - az az igazság -, hogy a Shimogamo-szentély használt könyves piacát terveztem el, ami legfőképp nyár végén, augusztus 11-16. közt szokott megrendezésre kerülni. Ösztönösen felmerülhet a kérdés, hogy "minek...?", de akkor ezzel megkérdőjelezhetnénk az oldalon való jelenlétem okát is: a használt könyves piacon ugyanis gyakran nyomtatásból kivont, forgalomban már nem vagy nagyon nehezen kapható antikvár és újszerű könyvekhez lehet hozzáférni piszok olcsón. Vagyis olyan, mint a hazai bolhapiacozás... csak fából készült internetszeletkékkel, izé, na, könyvekkel.

Most már jöjjön az a lootmustra!

Kezdésnek legyen akkor valami, ami bárki számára beszerezhető, könnyen kapható és minden (turisztikai) útja során feltétlenül szükséges: a szórólapok, prospektusok, leíró füzetkék, térképek.


Talán kár is vitatkozni ezzel az állítással, hiszen mindenképpen rá lesz ezekre az ember szorulva. A városi turisztikai központban, mikor meghallották, milyen sokáig is leszek vendég, kapásból adtak a várostérkép és a busz- és metróvonalak térképe mellé egy rakás eseményajánlót. Önmagában is jó dolog ezek közül csemegézni, nem említve azt, hogy a korábban említett használt könyves piacon kívül további két alkalommal is megtartják (egyszer április elején, egyszer október-november fordulóján kisebb méretben), illetve hogy két nagyobb szentély is tart önálló és saját bolhapiacot (az egyik a Toji-in, a másik a Kitano Tenmaguu), amik szintén megérnének egy-egy önálló cikket, csak éppenséggel lecsúsztunk ezekről. Viszont a Bolha Crew-nak akár önálló cél is lehetne.

Másfelől azért is kár vitatkozni vele, mert ha valahova elmegy az ember, jó, ha tudja, mit látott. Mert a tervek azért vannak, hogy legyen minek füstbe mennie, és olykor egy-egy spontán talált látványosság alkalmasint ki is mehet az ember fejéből, hogy "igen, itt is megfordultam", esetleg keverni fogja egy másikkal, amit eleve eltervezett.

Az más kérdés, hogy a fenti képen látható papíranyagból egy önálló könyvet is ki lehetne tenni. És ha már könyvek... Kellett egy másik bőröndöt vennem miattuk.


Amerre jártam, szinte mindenhonnan hoztam el egyet biztosan. A baloldalon lévő két kiadvány a toganoo-i Kouzanji templomból származik, ahol Myoue szerzetes visszavonultan élt és alkotott, illetve Japán legrégebbi teaültetvényének ad otthont. Itt találhatóak a szerzetes alkotásai is (köztük az is, amit neki tulajdonítanak): egy fából faragott, de élethűnek kinéző kiskutya, a rajzai, illetve a Japán legrégebbi mangájának is nevezett Choujougiga, ami több hosszú tekercsen meséli el emberien viselkedő állatokkal a 12. századi társadalmi viszonyokat kritikus és karcos formában. Az alsó nagy alakú csomagban 4 jelenete található meg 3-3 példányban, míg a felső egy tanulmánykötet, amiben elemzik ezt a művet, illetve történelmi, művészeti és irodalmi kutatások friss eredményei olvashatóak a készítés okáról, körülményeiről és a szerzőkről... Igen, noha ezt is Myouének tulajdonítják, nem egyedül vett részt benne, mert rajta kívül további 5 alkotót azonosítottak. A helyről és a kiadványról először a Kyousougiga animében hallottam, ami számomra máig egy kedvenc és imádott mű.

A felső sorban maradt a Kiotói Egyetem két kiadványa, amely a központi kampuszukon ingyen megtekinthető történelmi tárlat és kiállítás anyaga mellett az éppen aktuális időszaki is szerepel. Ide eredetileg kutatni mentem egy történelmi (és valamelyest politikai) témában, és ámbár túl sokat nem tudtam meg, több nyomot kaptam a továbbhaladáshoz, és emellett egy elég komoly betekintést az egyetem politikájába, viszonyával a központi kormányzattal és a környező egyetemekkel, a meggyengült helyzetükkel, az ellenük folyó bírósági perekről és a kutatásaikat ért negatív visszhangokról... vagyis mindarról, amik hátráltatják azt, hogy az általam kutatott témát ők maguk is elkezdjék feldolgozni: a világháborús japán atombomba programot, amiben annak idején éppolyan érintettek voltak, mint a hírhedt 731-es alakulat kapcsán.

Alul, középen balra egy albumkötet látható a Yamato csatahajóról, amelyet amerikai és japán archívumok anyagaiból állítottak össze és a hajó, illetve legénységének történetébe és életébe enged bepillantást, valamint azok bevetéseibe. Mellette a Kuramadera, vagyis a Kurama-hegy nagy buddhista templomának szobrairól, kincseiről és a hozzájuk kötődő legendákról szól. Ugyanez a jobb alsó sarokban lévő "Kamidou inari", ami a sokkal nevesebb és ikonikus Fushimi-Inari nagyszentély kiadványa (ha valakinek nem ismerős a név alapján, ez az a hely, ahol torii kapuk hosszú ösvényét találhatjátok és járhatjátok be).


Újabb könyvek, ezúttal a Mandarake nevű használt tárgyas geek shopból, ahol minden retro fannak elég hamar pikírt orgazmusa támad. És ezzel nem viccelek: CD-k, DVD-k és blu-ray filmek (élőszereplős és anime egyaránt), játékok (Sega, 3DS, PS, meg ami konzol van még életben - minden másra ott a Suruga-ya) figurák, szobrok, kisebb csetreszek, könyvek, kiadványok... amit csak akartok szinte, a legmainstreamebb címektől a leginkább niché-ig. Innen az egyik leletem a "Yamato űrcsatahajó" (vagyis "Uchuu Senkan Yamato") eredeti 1973-as animéjéhez, az 1978-as folytatásfilmjéhez ("Ég veled, Yamato űrcsatahajó: A szeretet harcosai", vagyis "Saraba Uchuu Senkan Yamato: Ai no Senshitachi"), valamint a 2009-es animefilmes feltámasztásához ("Uchuu Senkan Yamato: Fukkatsu-hen" vagyis "Yamato űrcsatahajó: Feltámadás") készült guide könyvek. Ezekben gyakran vannak interjúk a készítőkkel, epizódokon vagy jeleneteken való végigvezető, eligazító információ, készítői kommentárok, karakter- és dizájntervek, storyboard részletek, de jelen esetben a dalok kottája és szövege is megtalálható bennük. Maga a széria számomra elég becses, mivel Matsumoto Leiji egyik legismertebb műve... de ikonikus mivoltát mi sem példázza jobban, hogy a nyitódalát nevezhetjük nyugodt lelki békességgel akár a Japán Tengerészeti Véderő második hivatalos himnuszának is, miután a katonai zenekaruk és kórusuk koncertjeinek műsorlistáján rendre megtalálható.


Szintén inneni szerzemény Matsumoto Leiji két másik prominensebb művének egy-egy filmjéhez, a "Búcsú a 999-es űrvonattól" ("Sayonara Ginga Tetsudou 999") és az "Fiatalságom, az Arcadia" ("Waga Seishun no Arcadia") kiadott animációs anyagokat tartalmazó könyvek. Míg az előbbi a saját sorozatának, a Ginga Tetsudou 999-nak történetét tekintve befejezőfilmje (...volt az 1998-as Eternal Fantasy filmig), a másik Harlock kapitány egyik iterációjának a kezdőfilmje. Az űrvonatosban valóban az animációhoz használt celluloidlapok másolatai vannak, mögöttük egy-egy művészi háttérrel, amit egymásra helyezve a kamera alá betéve szoktak lefényképezni, és filmszalagra vinni. Harlock könyve pedig ugyanaz, mint amit a Yamato űrcsatahajó három füzetében is megkapunk.

Eddig sem tagadtam, hogy nagy rajongója vagyok a mangakának vagy az általa teremtett karaktereknek, űroperás science-fiction világának (vagy világainak), történeteknek. De mivel még párszor elő fognak kerülni, talán még idejében megjegyzem... Többek között ezek miatt is került Tsuruga az úti tervembe, ahol egy utcában több művéből, szereplőjéről található utcai bronzszobor. Az egyértelműn kívül, hogy nagyra becsült és neves szerző (aki a Sci-Fi Enciklopédiájában is bőséges szócikket kapott, Harlock karaktere Albator néven Franciaországban körülbelül a nemzeti hős kategóriájában van, illetve a franciák és az olaszok szinte bármihez megveszik a jogot, amihez Leiji neve tapad), ennek az is az oka, hogy Tsuruga fontos vasúti és hajózási csomópont volt az elmúlt közel 150 évben, és ebből nem kíván engedni, valamint a tudomány és a fejlődés útja iránti elkötelezettségét is kívánják ezekkel a szobrokkal illusztrálni. Nem véletlenül "A szimbólumok útja" nevet viseli a város ezen utcája.


Nem szakadunk el túlságosan Leijitől, mert a felső sor középső, és az alsó sor bal szélén lévő régi mangák is az ő munkássága, amiben háborús történeteket mesél el erkölcsi dilemmákba sodródott, vagy éppen kiábrándult, dezertálni akaró katonákról. Ez a "Senjou Manga Series", vagyis "Harcmezők mangasorozat" 2. és 5. kötetei, amelyek önálló történetekként is kezelhetőek.

A felső sor bal szélén kicsit adtam egy pofont Kinoko Nasunak is, aki a másik kedvenc alkotóm. A "Kara no Kyoukai" (avagy "A bűnösök kertje") egyik rövidebb regényét vettem meg tőle, noha munkásságának nem ezt az ágát szeretem, hanem a Fate-szériákat, amiknek máig, lassan 15 éve aktív fordítója vagyok animék terén.

A felső sor jobb szélén egy viszonylag friss mangaka, Taguchi Shoutarou decemberi bizarr horror mangája látható, a "Fujimi no Paisen" ("Az elöljáróm halhatatlansága"), ami egy teljesen véletlenül talált cím, ráadásul egykötetes. A sok sorozat közt leltem rá, mikor kiváló alanyt kerestem egy majdani videóm anyagához, amiben a japán és a magyar mangakiadványokat vetem össze, hogy mennyire nincs eltérés köztük, mint ahogy azt sok nagyhangú, de annál kevesebbet tudó emberke szereti szidni és hangoztatni...

Az alsó sorban középen a most felkapott "A fiú és a szürke gém" (vagy eredeti japán címén "Kimitachi wa dou ikiru ka?", szó szerint fordítva "Miként akarjátok élni az életeteket?") eredeti regényváltozata. Igen, az öreg Miyazaki Hayao egy regényt adaptált... elég szabadosan. A saját élményei és élettörténetéhez használta fel Genzaburou Yoshino 1930-as években írt militarizmus- és autokrácia-ellenes regényének címét, amit az interjúi alapján először az anyjától kapott a 80-as években és máig őrzött. Vagyis a filmnek és a regénynek sok köze nincs egymáshoz, de pont ettől érdekes nekem.

Végül a jobb alsó sarokban egy klasszikus, "A szentjánosbogarak sírja" ("Hotaru no Haka") eredeti regényváltozata. Ha valaki nem ismerné ennek a háttértörténetét, akkor arról van szó, hogy a szerzője egy önvallomást tesz arról, amiben magát okolja a saját húga haláláért nem sokkal az ország világháborús fegyverletétele és kapitulációja előtt a sanyarú és nehéz körülmények ellenére... vagy inkább pont azok mellett. Ebből készített a 80-as évek végén a Studio Ghibli egy animefilmet Takahata Isao rendezésében, illetve 3 év különbséggel két élőszereplős filmváltozat is készült a 2010-es évek felé.


Kicsit vidámabb vizekre evezve, jobbra és balra az általam amúgy nem sokra tartott Kyoto Animation egyik legjobb munkájának, "A Kobayashi lakás cselédsárkánya" ("Kobayashi-san Chi no Maid Dragon") két könyves kiadványa. Történet szerint egy életunt irodista csaj egyik este úgy beiszik, hogy összefut és összehaverkodik egy sárkánnyal, aki másnaptól beköltözik hozzá. Annyiban ajánlott sorozat, hogy egész humoros, illetve nem agonizálja el a kiégettség témáját, ráadásul elég sok és színes egyéniséget kapunk szereplők terén. Az egyik könyv hasonló a korábbi Yamato, Űrvonat és Harlock kiadványhoz, míg a másik az első sorozat részeinek storyboardját tartalmazza, összevetve a végleges munkával.

Középen pedig az "Ookami to Koushinryou" (vagy ismertebb, angol címén "Spice and Wolf", magyarul "A fűszer meg a farkas") egyik artbookja, amiben a light novel (afféle ifjúsági regénynek feleltethető meg), a manga és az eredeti animének artjai vannak összeválogatva. A széria szintén eléggé kedvenc, sőt a szívem egyik szottya, ugyanis bevallottan hülye vagyok a közgazdaságtanhoz, pláne a mikroökonómiához, pénzügyhöz. A középsuliban ezt lébecolták el nekünk, alig tanultunk valami érdemit az alapismereteken kívül (azt is angolul, és az a tanár legalább lelkes volt e téren), minden mást ebből a regénysorozatból tanultam... ...aminek első kötete pont a pénzhamisításról és az infláció természetéről szól, és a bölcs farkasistenség, Holo magyarázza ezt el, ha kell, akkor oldalakon keresztül a történetbe ágyazva.


További könyvek (mert nem szabadulunk ettől), ezúttal Tsurugából, a Port of Humanity Museumból. Az érdekességük abban rejlik, hogy a történelem egy oly kis szeletét dolgozzák fel, amelyekről nem hallani idehaza, nem is nagyon beszélnek. Tsuruga ugyanis egyfelől 1919 és 1922 közt befogadta az otthonról a bolsevikok által Szibériába elhurcolt lengyel családok árváit (róluk szól a jobb szélen látható manga); másfelől 1939 után rengeteg zsidó menekült Litvániába, ahol a az akkori kaunasi japán nagykövet több mint 2000 embernek állított ki japán vízumot és menekítette át őket a Transzszibériai vasútvonalon Tsurugába és Japánba. A többi kötet ez utóbbiról szól, némiképp keverve a lengyel árvák történetével.


Utolsó előtti napon megjártam a Kiotói Nemzetközi Mangamúzeumot, ami egy hatalmas könyvtár... csak mangákkal. Amik helyben olvashatóak. Onnan ezekkel jöttem el: egy könyvvel Kiotó könyvtári különlegességeiről (amiben furamód, nincs benne az Urarenke Kutatóközpont könyvtára, ahol 70 ezer könyv csak a teáról szól), egy kitűzővel a "Ginga Eiyuu Densetsu" ("A Tejút legendás hősei") sorozat egyik karakterével, abból is a remake-újraadaptáló "Die Neue These" karakterdizájnjával. Frederica Greenhill sorhajóhadnagy az egyik főszereplő szárnysegédje és titkárnője, illetve a későbbiek során majdani felesége; egy igencsak fürge észjárású, intelligens, realista felfogású nő, aki már folyamában elemzi az eseményeket, és írja fejben a lehetséges kimeneteleket, lehetőségeket. Szóval nem csoda, ha kedvenccé vált a történetben.

Nem említettem a kis csipogit, ami egy gashapon automatából származik, vagyis pár száz jenért egy műanyag labdából kiszedhető csetresz. Annyi plusz érdekessége van ennek, hogy a lábában tartott cetlin egy szerencsejóslás olvasható, ami az esetemben "Super excellent luck" volt, ami jó hír, csak lefordítani nem sikerült a Google Lens-szel, mert olyan kicsivel írták. Azaz ez még megfejtésre vár.


Az utolsó napon 3 könyvet hoztam el, azokat is a Ryouanji templomból (bal alsó, középen felül, jobb szélen), amelyek a hely történetét és az itt látható érdekességeket taglalják. A másik két könyv közül az egyik egy manga (középen lent), amit ajándékba kaptam ismerőstől az út szervezéséért cserébe, a másik pedig egy kálváriafüzet. A manga az "Onihei" egyik kötete, ami egy 1993 óta futó Edo-kori (1604-1868) nyomozós-szamurájos történet.

...és akkor a kálváriafüzetről is egy kicsit. Ez egy olyan japán kötésű harmonikafüzetke, amit a buddhista és shinto nagyszentélyekben, nagytemplomokban lehet kapni különféle díszítéssel. A célja az, hogy ahova ellátogatsz, legyen az szentély vagy templom, ők belepecsételnek és ecsettel kalligrafikusan beleírják a templom nevét és a látogatásod idejét. Önmagában egy-egy nem valami szép, de kinyitva az egészet nagyon gyönyörű tud lenni. Ilyeneket szereztem a Chion-inben, a Yasaka szentélyben, a Ryouzen Kannonban, a Kiyomizuderában, a Honnoujiban például, illetve a már fentebb és korábban említett szentélyekben is, illetve továbbiakban. Mivel nem mindenütt pecsételnek, hanem csak egy lapot adnak, azokat majd be kell ragasztanom, és akkor az egyik oldala teljesen be lenne telítve.


Ennyi könyv után jöjjön akkor valami más is: gacháztam, vagyis szerencsejátékos sorshúzást is tettem, játszottam. Ebből lett az alsó két plüss. A róka a Fushimi-Inari nagyszentélyben, és a PS2-re megjelent Okami játékból ismerhető állatnak a cukibb verziója. (Abba most nem mennék bele, hogy ez a név és fordítás egy nyelvészeti-művészeti katyvasz, mert a nagyszentélyben rókákat tisztelnek, noha az ookami szó egyben jelent "nagy istenséget" és "farkast", illetve a játékban is inkább farkasnak nézett ki Amaterasu istennő rókája. Ez van, és ha még a japánok sem tudják eldönteni, hogy mi a tosz van, akkor minek akarjak rendet vágni?) A pingvin pedig a Kiotói Akváriumból, ahogy a felettük lévő babapingvin és a delfin is, amik viszont telefontokra akasztható függők. Igen, az a testes gyerekpingvin is... Na, azzal fixen érzed, hogy hova tetted a telefonod!


Mivel a készítés pillanatában mindegyik be volt csomagolva, így a bolti vitrines képet használom fel róluk. Igen, elhoztam ezt a három kis figurát, amelyek Matsumoto Leiji egybefüggő nagy univerzumának három szereplője, akiknek önálló művei és sorozatai is vannak. Balról jobbra: Maetel, Emeraldas és Harlock kapitány. A minőségük ne legyen megtévesztő, ezek ugyanis elég régi figurák. Maetel egy 2007-es, Emeraldas és Harlock egyaránt 2002-es.


Ha már szobrocskák, figurák, akkor ez is egy gashapon automatából van, ráadásul a Kurama-hegyről. 8-10 különböző alvó kis termetű papagájt (japánul inko) lehetett kipörgetni, amiben volt pár hullámos, nimfa és törpe. A szériájuk neve pedig a "Jó reggelt, kismadár!" volt, ugyanis mindegyik épp vagy aludt vagy frissen ébredt, fejüket még a szárnyuk közé dugva. Az én szerencsém olyan volt, hogy a második madaram kiköpött mását kaptam ki, aki 13 évig élt velünk.


Négy darab póló és egy wallscroll. Kettő a már említett Kobayashi-san Chi no Maid Dragonhoz kötődik (alsó kettő fehér), míg a wallscroll és az egyik fekete a már Benyoboy által is taglalt Bocchi the Rock! animéből. Ez utóbbi sorozatként meglepően jól rezonált velem (is), és szintúgy belopta magát az általam kedvelt címek közé... kicsit jobban is a vártnál, mert ezen kívül van még valami erről az útról, meg már egy meglévő nendoroid figura a polcomon. Persze, hogy Bocchi azon is gitározik, és épp szorongásos rohama van. A középen felső pólót pedig anyámnak vettem ajándékba, és úgy semmihez sem kötődik igazán, csak egy egész jó gésás art.


A blu-ray és DVD gyűjteményem is gyarapodott. A két alsó blu-ray a már korábban említett Uchuu Senkan Yamato, bal szélen az 1973-as széria összeszedettebb és hemzsegő hibáitól megszabadított 1977-es filmváltozat, valamint a folytatása. Ott volt még a 2010-es live action és a negyedik film is ("Yamato yo Eien ni" vagyis "Mindörökké Yamato"), de mivel a live actiontől zsigerien undorodom (még akkor is, ha az én feliratomból készült a javított angol és a román felirata, mert eredetileg gyors- és tükörfordító törökök hegesztettek hozzá valamit), a negyedik film önmagában nem érthető, kell a harmadik film hozzá mindenképpen, mert amolyan jelöletlen Part 1 és Part 2 a sztori szempontjából.

Felül bal szélen a 2010-es "Fate/Stay Night: Unlimited Blade Works" mozifilm blu-ray kiadása artbookkal, ajándék filmkockákkal, kis mellékletkönyvvel. Ennek a tragédiája, hogy 4 évvel később az ufotable stúdiója megcsinálta a sorozatverziót, és könyörtelenül a szőnyeg alá lett söpörve. Holott több kritikus hang szerint annál összeszedettebb, fókuszáltabb adaptációja a történetnek, mint az az angstfesztivál, amit végül a látványorgia keretében kaptunk.

DVD-n lett meg a korábban említett "Waga Seishun no Arcadia" (az épp a Toei Eigamurából, vagyis a kiotói filmes stúdióparkból), illetve a "Texhnolyze" DVD-box kiadása... ami egy csalás és átverés volt, mert az csak az ötödik, utolsó lemez, amihez hozzáadták a kiadványokat összefogó dobozt. Egy csöppet csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy hiper-durva jó áron sikerült megszerezni a teljes box-szettet, miközben a nyers DVD-ripek nem épp a legjobbak, amiket el lehet ehhez a nihilista cyberpunk sorozathoz érni.


A Yamato-mánia nem áll meg, felül egy új kiadású és előre összerakott, diorámás maketten sikerült megszerezni az űrcsatahajót, ami ráadásul elemes, és kis led-lámpás hajtóműve és hullámhatás-ágyúja van. Alatta pedig az eredeti szériához tartozó eredeti kiadású, összeszerelhető makett.

Mellettük egy másik Kyoto Animation sorozathoz tartozó merch, amit pusztán annak esztétikája miatt hoztam el. A "Violet Evergarden" anime ugyanis az egyik legpocsékabb adaptáció, amit el tudtak követni, és ehhez nem kellett mást tenniük, mint megerőszakolni az alapanyagot, majd a stúdióra jellemző szirupos cukormázzal nyakon önteni. Az eredeti történetben ugyanis a címszereplő egy sodródó ember, aki maga is problémákkal, leginkább a katonamúltja miatti poszt-traumás stressz-szindrómában szenved, és az elejtett félmondatai, rideg megjegyzései lendítenek előre másokat a saját történetükben, aminek egyébként passzív szemlélője. Az anime ehelyett ennél jócskán melegszívűbb és proaktívabb karakterré tette, amivel pont a mű szinergiáját tette tönkre és szuszakolt bele teljesen felesleges, szájbarágós és érzelgős üzeneteket. Ha hasonlítanom kéne valamihez, olyan ez, mintha John Rambo még az első film során levelet írna az általa megölt rendőrök és rendvédelmisek családjainak, hogy mennyire sajnálja a veszteségeiket, miközben épp a vietnami flashbackjeiben az őt megkínzó viet kongok nem a rugós matrac fémcsontvázához kötözik és vezetik bele az áramot, hanem romantikus díszvacsorát adnak neki, miközben kínzás címén lúdtollal csiklandozzák a talpát.


Van itt minden:
- klasszikus japán cukorka az eredeti, immár megszűnt fémdobozos kiadásában, csak Yamato illusztrációval;
- a Choujogiga két állatával díszített maszktartó;
- két Tezuka Osamu kártya (egyiken a Ribbon no Kishi és a mangaka parodisztikus önarcképe bábuként, másikon a Tetsuwan Atom);
- egy kihíváson nyert papírlegyező (harisen, az Eigamurában a ninjának öltözött munkatársak dobócsillagot hajigáltattak velem);
- a lányomtól kapott aranyozott medál (egyik felén Black Jack, a másik felén Tezuka Osamu);
- egy Fushimi Inaris kulcstartó;
- 3 tábla Meiji csokoládé (ami egyébként rohadt finom, lágy és selymesen édes);
- egy csoportkép az Eigamurában látható Evangelion robot előtt;
- Shiori Novellának, egy Hololive vtubernek akril standje, akit szívesen követek;
- egy Fushimi Inaris hűtőmágnes;
- a Touhou játékszériából az egyik midboss, Koakumának az akril kulcstartója (aki egyébként A könyvtáros, noha a fandom Patchouli Knowledge-et tartja annak, miközben a tényleges könyvtáros munkát az Koa végzi);
- egy Bocchis stand, szintén egy gachás zsákbamacskából;
- a Japán Tengerészeti Véderő tengeralattjáró flottájának jelét viselő keményebb felvarró.


A fentebb említett aranyozott medál közelebbről. Igen, bele van gravírozva a becenevem és a készítés napja is. Ugye, említettem, hogy a lányomtól kaptam. Noha ezt illene idézőjelek közé tennem, mert valóságban nincs köztünk bármiféle rokoni kapcsolat, sőt, csupán egy évvel fiatalabb tőlem, emögött az a történet, hogy sokáig voltam (és olykor máig vagyok is) neki egy apapótlék. Kicsit olyasmi, mint Black Jack és a kislány között, ahol Black Jack a morálisan szürke sebészorvos, aki a leglehetetlenebb ügyeket is elvállalja, oldja meg csodával határos módon bárkinek, ha az elég pénzt fizet neki. Tezuka ezen műve a saját tanulmányai alapján született, illetve mentette meg a karrierjét.


Végezetül a Kiotói Nemzetközi Mangamúzeumból egy végkép egyedi szerzemény: ha elég korán érkezel és sorban állsz, van egy artist, aki megrajzol téged. Kapsz egy időpontot, mikorra gyere vissza, mert minden emberre kell legalább fél óra, és további felárért extrás lesz a kép. A fenti az alap: csak te a saját ruhádban, ahogy előtte vagy és amilyennek lát téged és a kisugárzásodat. Plusz 500 jenért lehet választani másik ruhát, mint kimono, iskolai egyenruha (sailor fuku és gakuran), állatfüles és -farkas (ami lehet macska, róka, kutya, farkas például), és nindzsás.

Ezek lettek volna a japán utam szerzeményei... részben. Mert ezen kívül lőttem képet arról is, hogy mit hoztam másoknak, ám amíg nem kapják kézhez, nem is rántanám le azokról a leplet.