Neon Genesis Evangelion - tipikusan olyan jelenség, amiről feltehetően szinte mindenki hallott már, ha az átlagnál kicsivel jobban otthon az Interneten, pláne akkor, ha az animangaLN médiumot is ismeri legalább egy kicsi szinten. Nem véletlenül, hiszen 1995-ös világra jövetel után sokáig ez számított a Művészi Anime Triumvirátus egyik tagjának az Akira és az első Ghost in the Shell mellett, de ha eltekintünk a közösségben képviselt "szerepéről", akkor is olyasmiről van szó, amire abszolút nem lehet mondani, hogy nem volt befolyással semmire sem. Befolyással volt azért is, mert Asuka és Rei karaktere örökre bebetonozta az tsundere és a kuudere karaktertípusok népszerűségét; azért is, mert a Gundam mellett ez számított a mecha definíciójának Nyugaton; de talán legfőképpen azért is, mert ez volt a franchise, ami a legnagyobb lökést adta a TV anime szektornak arra, hogy gyakrabban merjen karakter központúlag elrévedősebb, a pszichológiai kérdésekkel kapcsolatban jobban elmélyülő címeket adaptálni vagy a nulláról kreálni. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a '90-es évek második felétől észrevehetően megnőtt az említett jellemzőkkel jobban incselkedő cuccok száma, de persze mint minden újszerű hullámnak, úgy ennek is voltak olyan képviselői, amik ha nem is feltétlen utasították el a képviselt értékeket, de szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy a szolgamód követésen túl is van élet, ahogy a régi sem lett elavult - a Nadesico és a GaoGaiGar kettőst ugyan még nem láttam, de mindkét cucc esetében bevallottan az NGE által képviselt vonallal szemben szerettek volna úszni az alkotók. Ugyan az említett két cuccnak az ismertsége/hírneve közel sem ért az EVA nyomába nemzetközi szinten, de ez is jól mutatja, hogy az EVA *valamit* csak elért annak idején.

Ezt persze mi sem bizonyítja jobban, hogy most itt vagyunk 2021-ben, 26 évvel a franchise indulása után, és a napokban landolt a remake mozi széria utolsó, záró epizódja: Hideako Anno szellemi gyereke szép korban van, neves karriert járt be, és az Interneten a mai napig heves vitákat vált ki. Elvileg innentől kezdve nem lesz több új addenduma a franchisenak (hacsak a különféle évfordulós kiadásokat nem számolom, mert úgyis le lesz ütve az a labda), de ha annak idején, az End of Evangelion című mozival véget ért volna az egész EVA cirkusz, akkor lehet még inkább szebb karriert futott volna be a franchise, ami Anno depressziójának az örök lenyomata marad. Azt ugyanis érdemes tudni, hogy az EVA munkálatai előtt lábalt ki Anno egy komolyabb depresszív epizódból, és ez az, amiből Anno nagyon sokat merített - merített ő ugyan az Ultramanből és az Ideonból is, de ez a depresszív epizód volt a legfőbb inspiráció az íráshoz, és ez nem volt elkendőzve egy kicsit sem. Sőt, *nagyon* akkurátusan lett megragadva az a magatehetetlenül lelombozott és elkeseredett, mások által gyakran csak unatkozó ember szenvedésős vergődésének titulált állapotot, amit a főszereplő Shinji képviselt a sorozatban. Mondjuk szinte minden főbb szereplőt be lehetne fizetni egy sok vizitet felölelő pszichiátriai túrára, mert mindegyikükben olyan lelki viharok zúgnak és évtizedes problémák őrlődnek, amire egyszerűbb segítséget szinte senki esetében se lehetne nyújtani. A történet pedig nem is szándékozik könnyű megoldásokat nyújtani, hiszen egy poszt-apokaliptikus, de annyira még nem elveszett világban kénytelenek ezek a szereplők visszaverni egy idegen létforma inváziója által képviselt veszélyt egy NERV nevű szervezet esernyője alatt, és ez az a háttér keret, amibe *sok* minden be van ágyazva. Többek között a technoblabla és az emberi pszichológiát felölelő elrévedések és csendesebb jelenetek egész kavalkádja, amire én inkább az angélusos "drive-by assault" jelzőt aggasztanám rá.

Aki egy kicsit is hallott az EVA-ról, az talán hallhatott annak megosztó mivoltáról is, és hát ne kerteljünk, van is miért megosztónak lennie. Az még hagyján, hogy a szereplők lelki gyötrődése éppen annyira lassúnak és "vontatottnak" van ábrázolva, ahogy a valóságban sem villámgyorsan oldódnak meg a lelki problémák, de leginkább a történet utolsó traktusában figyelhető meg az a bizarr jelenség, hogy szinte mintha egy ADD-s ember írta volna a sztorit. Egyszerűen annyira sűrűn repkednek a technológiai szakszavak, a történet átfogó háttérsztoriját illető morzsák dobálgatása (vagy éppen egész kilós kenyerek hozzád vágása), és a "pszichológia-technológiára" visszavezethető húzások, hogy garantáltan zsongani fog az ember feje, mire a TV sorozat + EoE mozi kombó végére ér. És a poén az, hogy még ha össze is tudja rakni fejben az ember a történteket, akkor sem biztos, hogy értékelni fogja a látottakat: sokak szerint az EVA nem más, mint a vasárnapi pszichológusok és önmagukat megjátszó ítészek paradicsoma, amibe bele lehet magyarázni bármilyen pszichológiai és vallási maszlagot, hiszen annyira sűrűn megy a porhintés, hogy durvára tök mindegy. Sok, egyszeri ember által értékelhető konkrétum nincs mondva, idő sincs hagyva, hogy az emberben leülepedjenek a dolgok, de hát mindegy is - pörögnek a random vizuális metaforák, a waifu harcosoknak van két-három jelölt aki mellett ágálhatnak, van ám keresztény szimbolika is, van itt minden kérem szépen.

Hát keresztény szimbolizmus pont nincs benne, mert vizuális szinten ugyan ott vannak a keresztecskék meg miegymások, de konkrét tartalom nincs benne, ez bevallottan csak azért került bele, mert a stábnak "kúlosak" voltak a keresztény motívumok. Viszont az összes többi az szándékos volt, és hiába idéztem fel a franchise-al kapcsolatos negatív vélemények általános képét, én amondó vagyok, hogy ez az ADD-közeli, bele-az-agyadba-az-úthengerrel hozzáállás az, amiért tetszett az EVA, még ha ne is férkőzött be teljesen a kegyeimbe. Ezzel nem feltétlenül arra gondolok, hogy lettek volna a cuccnak igazán szembeszökő hibái, hanem... maga az egész cucc valahol a szembeszökő hiba, vagy inkább a nem eléggé páncél keménységű lábakon álló építmény. Maradandónak mindenképpen maradandó mentalitást képvisel a mai napig, de egyszerűen annyira vékony cérnán lóg az egész hozzáállás, és annyira bele-a-pofádba módon van előadva, hogy hiába van tényleg szóra érdemes karakterírás, ha egyszer az alkalmazott előadásmód stílusa nagyon ráül az egész franchise fejére, és nem tud egy olyan combosság-érzetet generálni, ami igazán méltó párja lehetne a pszichológiai vonulatnak. Nem egy "majdnem szarba átmenő" színvonal, hiszen nem 24/7-ben van meg ez a jelenség, de egyszerűen van egy pont, amikor valaminek a kivitelezése túlzottan előre pofátlankodik a tartalom elé, és az EVA esetében erről van szó.

...igen, eddig csak a TV sorozatról és az EoE moziról beszéltem, de akkor mégis miért, amikor kifejezetten az utolsó Rebuild moziról szólna a cikk? Egyszerű, két oka van ennek: az egyik az, hogy az Evangelion 3.0+1.1 (innentől Rebuild 4, mert nem fogom többet kopizni a salátát) annyira szégyentelenül EVA, hogy egyszerűbb volt a TV+EoE kapcsán jellemezni a franchise-t; a másik pedig, hogy a Rebuild mozik voltaképpen remakek: az eredeti EVA inkarnáció ismert arról, hogy mennyire "depis" általánosságban, ezért a Rebuild egy olyan EVA élménynek volt szánva, ami egyrészt tömörebb, másrészt a 2010-es évek rajzolási/színezési/stb. színvonalára van emelve, harmadrészt hangulati mélységek terén kevésbé tömény (negyedrészt meg biztos máni el-o-el), ezáltal egy papíron befogadhatóbb csomagot kínálva mind a régi inkarnáció kedvelőnek, mind a potenciális új közönségnek. Na, ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy az első két Rebuild mozi effektíve a sorozat remakeje, egészen a huszonegyedik részig, ami amúgy is kulcsfontosságú a franchise történetében. Merthogy a 25.-26. rész és az EoE mozi egyformán az eredeti sztori végét jelentették, amik egyszerre történtek meg (de az EoE történt "később", de nem lövöm le miért). Azonban a Rebuild ekkor találta el, hogy most aztán NAGYON ki akar faragni magának egy saját identitást, amiből lett 2012-ben a Rebuild 3, és... nem lett átütő siker, sőt. Az egész franchise leginkább vitatott pontjává nőtte ki magát az elmúlt 9 évben, és én is azon a ponton vagyok, hogy egy elfuserált húzás volt: a sztori hirtelen átment GRRR WE ANGY AT SHINJI fesztiválba, alig volt érdemleges infó dobva a megváltozott dolgokról, és NAGYON érződött rajta, hogy a.) vagy túl óvatosan akart megágyazni a negyedik mozinak, vagy b.) nem volt ötlete arra, hogy hogyan töltsön ki egy "átvezető" mozit tartalommal. Nincs mit kertelni, egy elég sovány és "eltérő az eltérőség kedvéért" ízzel erősen megvert produktum lett letéve az asztalra, amihez egyenesen kötelező jelleggel kellett volna csatlakoznia az utolsó mozinak egy pár hónap múlva, ám nem ez történt. Eltelt egy év, két év, három év, és a Rebuild 4 nagyon nem jött ki. Anno maga is elment közben Shin Godzillát rendezni, és nem egy emberben ez további bizonyítékul szolgált arra, hogy a Rebuild 4 sosem fog elkészülni, hiszen Anno biztosan ötlethiánytól szenved, és tudja jól hogy mennyire nem fog tudni mindenki kedvében járni.

Hogy erről mennyire lehetett szó azt nem tudom, de merek tenni húsz forintot arra, hogy a kilenc év alatt komolyabban elgondolkodhatott azon, hogy mit lehetett volna jobban csinálni a Rebuild 3-ban, mert amíg azt a mozit az ismeretlen világ és a felszívódó, ellenségessé vált kapcsolatok dominálták, addig a negyedik mozi egy EVA-hoz képest szinte idegen és "egyenes" módon veszi fel a fonalat, és tartja szinten egy jó ideig: majdhogynem egy slice of life jelleget vesz fel a sztori, amiben egy végletekig megtört Shinji és a végtelenül kíváncsi Rei bekapcsolódik egy túlélők által alkotott, idilli, jellegében leginkább egy Második Világháború utáni falucska életébe. Mindenkiből árad a szolidaritásból indult, időközben tényleges és értékes, egymást támogató kapcsolatok által adott erő, amivel nagyon erős kontrasztot képez Shinji aktuális állapota: echte élőhalott a srác a közelmúlt eseményei miatt, és narratív balansz terén ugyan ott van Rei, de ez a kontraszt alkotja nem csak a mozi, de talán az egész Rebuild franchise lényegét. Sőt, éppen hogy Anno lelki érését is a kilencvenes évek óta.

Mondottam volt, hogy az eredeti EVA inkarnáció nem sokkal Anno depresszív epizódja után született meg, és valóban, az egész cuccot áthatotta egy nyers erő, ami a lelki problémák ennyire kendőzetlen ábrázolásából adódott. Friss volt a fejében az emlék, és ez egészen az EoE legutolsó másodpercéig elkísérte a történetet: nem a lelki démonok leküzdése utáni felszabadulás volt a lényeg, hanem az, hogy küzdeni kell ellenük, akármennyire fájni fog, és akármennyire nem biztos, hogy az élet engedni fogja, hogy élvezd a sikered gyümölcsét. Ezzel szemben a korábbi Rebuildek építgettek egy olyan, a közösség gyógyító erejét előtérbe helyező irány felé, ami a Rebuild 4-ben csúcsosodik ki, és nagyon szépen van kivitelezve. Semmiféle egyoldalú angst Shinji felé, semmi köntörfalazás felépítendő rejtélyek és viszonyok érdekeben, csak a lényeg - szépen fel van vázolva a közösség élete és általános mentalitásuk, mindenki esetében érthető, hogy miből indulnak ki, és ami a legjobb, legalább annyira "nyers" módon van ábrázolva, mint az eredeti inkarnációban a rosszabb lelkiállapot fájdalma. Csak tovább tetézi azt, hogy Anno élőszereplős filmeket stilizáltabban idéző "kameramunkája" itt is elemében van, hiszen a távolról, döntött kamera állással mutatott mindennapi történések mellett egy kellemes adag, az iyashikeiekhez hasonlatos tájkép ábrázolás (vagy szakszóval scenery porn) is teret kap a filmben, és ami meta értelemben a legérdekesebb, hogy ez valahol az eddig is meglévő csendesebb tájábrázolás igazán átfogó ráhúzása a sztorira. Ez a slice of life vonulat nagyjából a film feléig tart, de a hatása így is végigfut a filmen, mert pölö akármennyire tartom Shinji fejlődését egy kicsit elsietettnek, ha egyszer a változást hozó dolog szinte poénosan egyszerű a franchise korábbi kivetüléseit nézve, és valahol pont annyira autentikusan egyszerű, amilyennek érdemes volt lennie ennyi idő után. Rei, és az eddig nem említett Asuka is kapják a maguk változatának adagját, de nyilvánvaló, hogy Shinji a műsor legfőbb sztárja, mégha nem is az egyetlen.

De nem ám, mert a Rebuild 4 kijavította azt a hibát, amit a harmadik mozi nagyon elkövetett: változó mértékben, de most már mindenki álláspontja ki van bontva és górcső alá van véve, még ha itt is van az a pont, ami szerintem a leginkább kritizált pontja lesz majd a mozinak. Az eredeti vonulatot ugyanis belengte egy valamelyest ezoterikus, sűrű levegő, amiben ugyancsak Shinji (és Rei és Asuka) kapta a legfőbb szerepet, de az általános szereplőábrázolás részletesség egy magasabb színvonalon ült. Ehhez képest itt valamivel kevésbé ezoterikus a téma, és vannak itt szereplők, akik inkább "csendben, szerényebben" kapják meg a figyelmet, de a tényleges tartalmat és a közölt miliőt tekintve a legrosszabb esetben is korrekt a színvonal. Nem valószínű mondjuk, hogy akkora időt álló faktorral fog bírni ez a mozi, mint a TV+EoE kombó voltak, mert ha csúnya szóval akarnék élni, akkor talán egy populárisabb irányba lett elvíve a végkicsengés. Nem mintha ez a mozi szempontjából friss kanyar volna, hiszen ha úgy veszem, az egész mozi is annak lehetne tekinthető: nincs benne az EoE-féle igazi off-the-wall hozzáállás, a tétek sem érnek fel akkora magasságokba, és a törési pontra sincsenek annyira taszítva a szereplők, ergo nincs akkora kötél visszahúzási effekt, mint annak idején volt, hiába a pozitívabb, "ártalmatlanabb" hozzáállás. 

Viszont akkor melegében a kérdés: *kellett* volna ez, pláne a Rebuild 3 után? Szerintem nem. Meg lehetett volna csinálni persze egy EoE remaket és akkor az EPIC STAKES BRO feeling meglett volna, de kilenc év után, és egy elejétől kezdve másabb hozzáállás után kár lett volna, mert azzal csak tűzoltást csinált volna Anno a Rebuild 3 után, ami kilenc év után szerintem elég sovány dolog lett volna. Így viszont hiába tér el végképp a mundértól a Rebuild 4 és vesz fel egy könnyebben emészthetőbb, biztonságosabb formát, ha mégis be meri vállalni azt, hogy az idők változhatnak, ahogy az ember maga is változik az évek során. És igen, maga az EVA is ideértendő: korábban is tudta értékelni és prezentálni az élet apróbb, jobb dolgait, de a Rebuild 4 a leginkább fair inkarnáció ilyen téren. Ahogy felnőtt korban sem feltétlen a bombasztikus élmények jelentik a leget, úgy a negyedik Rebuild mozi is elismeri, hogy az apróbb dolgok is iszonyatosan sokat jelenthetnek.

Ugyanakkor valahol itt is el van ásva egy kutya, mert mint ahogy mondtam, a Rebuild 4 egy szégyentelenül EVA munka, ami azzal jár, hogy a (hosszabb) végjáték szinte tömve van az EVA-izmusokkal, amik vissza tudják pattintani az érdeklődőt, és megvallom őszintén, valahol örülök is, hogy ilyen lett végül. Pont tíz éve annak ugyanis, hogy láttam a TV sorozat + EoE kombinációt, és habár akkor is hasonló érzésekkel voltam a franchise iránt, de most még inkább úgy gondolom, hogy egy bizonyos szinten cérnán lógó hozzáállást képvisel, amire könnyen rá lehet mondani, hogy fotel pszichológusok és fedora tipper elitisták kis kedvence az egész. Nem is lenne eredendően helytelen megállapítás ez, mert tíz évvel később a fentebb is használt "drive-by assault" kifejezést most még inkább tudnám használni: emitt egy bibliainak ható blabla, amott egy techno-spirituális, plotnak hasznos hepening, megamott egy lelki allegóriát képező jelenet, és a végjátékban egyedül szinte az akció jelenetek jelentenek szusszanást, addig viszont egyenesen bele az agyadba az egész. És ami a legviccesebb, hogy az eredeti inkarnációhoz képest ez még inkább szembeszökőbb, hiszen itt nem szolgálnak maszk-effektül a pattanásig feszült lelkiállapotok, vagy a tízmillió torony magasra emelt tétek, tehát valószínűleg akaratlanul, de próbára teszi a mozi az egyszeri rajongó/kedvelő türelmét és ízlését. Nem tagadom, hogy emiatt is mondanám rá végül is a mozira, hogy fullasztóan korrekt. Sok mindent lehet elemezni benne, és a mundér becsületét nem sérti, de nem hiába mondtam, hogy ez volt talán a legdiplomatikusabb és biztonságos módja annak, hogy el legyen zárva a csap.

Ennyi szó után jöjjön a nagy kérdés: 

Megérdemli-e egyáltalán a Rebuild-verse, hogy létezzen?

Hááát, szerintem nem, önmagáért semmiképp. Elégségesen decens mértékben el tudja különíteni magát az eredeti változattól, és nem rossz alternatív élmény azoknak, akik nagyon élték az EVA-t eddig, de -és ez elég ezoterikus "de" lesz- hiányzik a Rebuildből egy plusz, ami igazán klasszis státuszba tudna emelkedni, és ennek NAGYON nem tesz jót az, hogy a Rebuild 3 olyan volt amilyen. A negyedik mozit ettől függetlenül megdicsérem, mert sokat kellett visszakormányoznia az előzmény után, de a világot nem válthatta meg. Nem csak az előzménye, de önmaga miatt sem, viszont így is elért dolgokat, amiket ilyen módon csak Anno lehetett képes megcsinálni.

Ja, és Marinak ugyan itt jutott a legtöbb szerep, de a megane fétis kipipálásért kár volt előhúzni ezt a karaktert a kalapból.