"Végre itt van, megérkezett!"

#KillBackLogChallenge - Januári rövid összefoglaló

2023-02-03 18:37 :: Bemutató :: Benfact

Serious Sam: Siberian Mayhem (PC)


Ezt a játékot Zack-től kaptam meg még decemberben (innen is köszönet neki!). Kifejezetten a coop végigjátszási lehetőség miatt merült fel hogy végig kellene játszani a játékot. A játék havas setting-je ebben a rendkívül sekélyes és nem éppen karácsonyi hangulatú decemberi hónapban üdítő volt, maga a játék pedig RÖVID, és rohadt pörgős, változatos is, szóval tuti végig lesz még játszva majd. Elérhető konzolokon is, akit érdekel.


Need For Speed Unbound (Series X)


Nos igen, januárra csúszott át a legutóbbi NFS végigjátszásának is a dátuma (nagyon sok játék lesz még amiket elkezdtem korábban, de csak idén sikerül majd befejezni). A játékról születik nemsokára majd egy hosszabb beszámoló, röviden tömören az élmény jó volt, sok jó és rossz pillanattal, őszintén nyilatkozva pedig minden percet megérte rászánni.


OutRun Online Arcade (RPCS3)


Hamár lett fejlesztve a PC-m, akkor végre eltudtam kezdeni végigtolni a PS3-as kiszemelt játékaimat is. Nos ez a játék érdekes kivétel, ugyanis 12 éve nem lehet megvásárolni már sehogy, csak is warez lehet megszerezni, és most először kitoltam az arcade módját emulátoron. Kifejezetten jól fut, és most is tudom ajánlani bármelyik Outrun 2 portot.


007: Blood Stone (Xbox 360)


Több mint 1.5 év szenvedést követően lett befejezve ez az amúgy 6-7 órás játék. Nem vitt magával előre ez a játék, bármennyire is szeretem a Bizarre Creations-t, a totál monoton TPS shooter szegmensek egyszerűen megölték a feeling-jét a játéknak, az ostoba mesterséges intelligenciáról nem is beszélve. Viszont az az egy kézen megszámolható járműves szakasz azt mondom hogy emlékezetessé tette a játékot, mert azok marhalátványosak, és méltóak a csapat hírnevéhez.


Hot Wheels Unleashed (Series X) Nos, csak jót tett a backlog írtásnak az OLED TV vásárlás. Ugyanis karácsonykor még a challenge előtt megvettem a Series X verzióját a játéknak, abból is a GOTY kiadást (korábban megvolt One-ra a játék), itt 120hz-es támogatással 4K-ban a játék leszaladt a képernyőről, és iszonyatosan rátudtam most is pörögni, nagyon nagyon szeretem még most is. A maradék 3 DLC kipörgetés alatt van.


Hot Wheels Unleashed Batman Expansion Map


Nem nagy extra, Batman titkos földalatti bunkerében zajló versenyek vannak itt elénk állítva, nem nagy extra, DLC-nek elmegy.


Forza Horizon Rally DLC


Nos, szerencsésnek mondhatom magamat, ugyanis bevan jelentkezve a gépemen egy olyan fiók amelyen megvan vásárolva a 2012-es első Forza Horizon játékhoz egy külön Rally fókuszált DLC. Körülbelül 2-3 óra volt szünetekkel együtt végigtolni ezt a kiegészítőt, hangulatos és változatos is volt, nagyon szép igényes szakaszpályákkal. Ennek a DLC-nek a hatására rákattantam etájt az Acid Techno-ra, ugyanis a játék alatt valamiért nincs zene, de legalább van co-driver, ami hangulatossá teszi az egész élményt, Colin McRae Rally vibe-ot kölcsönözve a játéknak.


Forza Horizon 2 Presents: Fast & Furious (Xbox Series X via Xbox One Backward Compatibility)


Ez a szösszenet egy limitált ideig ingyenesen letölthető kis szó szerinti szösszenet volt a Forza Horizon 2-höz, amiben Halálos Iramban beli járgányokkal kellett néhány küldetést megcsinálni, durván 2 óra hosszú játékidővel. Ez is beszerezhetetlen lett sajnos, itt is az account sharing segített a játékhoz hozzáférni.


Elkönyvelhetek kettő darab bukást is, az egyik egy 600 forintba kerülő Metal Gear Solid Peace Walker HD volt, a másik pedig egy nagyon különleges kis ereklye, egy PlayStation 1 Demo lemez, ami az első számú kiadott példány volt, rajta sok érdekességgel.