Meg lészen volt a harmadik budai bolha piacom is, ami ugyan termésben soványabb volt, de egye fene, hiszen úgyse a mennyiségre meg ilyenkor az ember, hanem arra, hogy találjon bármilyen vennivalót, ami szerencsére most is volt. Ahogy jó társaság is, ami természetesen ugyancsak adott tényező, de na, csak megéri felkorzózni vidékről hónapról-hónapra, mégha a "speciális" alvási szokásoknak köszönhetően most is maratonoztam a napot. Viszont újító tényezőként voltunk (= én, Benfact, Chewie, Mirrir, Zack) fent Zack frissiben berendezett retro szobájában, ami meg kell hagyni, tényleg pofásan lett kialakítva pölö a poszterekkel vagy az apró, színes lámpafényekkel, na meg persze az ingyen, mástól átvett CRT tévével, ami élőben valóban marha jó képet ad. Ja, és a Richies Burger egyre inkább bevágódik nálam mint kajázó hely, mert hiába vettem ott burgertől eltérő kaját eddig, azok is nagyon jól és időben el lettek készítve, rossz szó szerintem nem illetheti a helyet.

Na de viszont, az e havi loot:

Commandos: Strike Force (aminek a crop levágja a képen a nevét, whoops) - gondolom nem számít hot takenek az, hogy nálunk, Európaföldön a Commandos franchise egy bizonyos szintű Certified Chilhood Maker intézménynek számít, ami a részemről 10 éves kortól volt része a gyerekkor mékelésének. 2003-ban aztán volt egy dupla pakk, mert nyáron iszonyatos mértékben ráfüggtem a Commandos 2-re, ősszel pedig jött a harmadik rész, ami szerintem az első alkalom volt, hogy csalódtam egy franchiseban. Voltak benne jó részek szó se róla (a második kampány pölö egy az egyben hozza a franchise színvonalát), de a "tartalmilag félkész játék" érzet mellett ott volt az is, hogy inkább elmozdult a tipikusabb, harcra kihegyezett RTS vonal felé, ami szerintem nem állt jól a sorozatnak, és a 2-vel ellentétben ezeknek a részeknek a nagy részét még csak nem is mellékküldetések mögé rejtette el. Mondhatni a popularizálódás felé ment el a sorozat, és (gondolom) ennek a folyamatnak az eredménye volt az, hogy a Strike Force névre hallgató folytatás már egy FPS nézetben játszódó rész volt, és ezért is kerítettem ennek a befejezésnek nagyobb feneket, mert effektíve egy FPS nézetből játszódó Commandos 3-ról van szó. Ugyanakkor furcsamód valamit jobban csinálhatott, mint a C3, mert erről a részről egészségesen pozitívak az emlékeim, ami az miatt lehetett, mert a.) "yey, ez nem Commandos 3", b.) a C3 formula jobban működött FPS-ként, minthogy az addig megszokott stealth-RTS keretek köze legyen szuszakolva, c.) annyira FPS fanatik voltam akkoriban, hogy egy FPS Commandos telitalálat lehetett 16 évesen. Ez a PC verza 750Ft-ért volt árulva, én meg gondoltam annnyira olcsón megéri kideríteni azt, hogy mennyire ködösít a nosztalgia, és mennyire vannak tényleges érdemei a játéknak.

Ha meg minden kötél szakad, ott van a múltkori bolhán vett The Saboteur.


Guilty Gear 2: Overture - a fighting game-ek műfaja talán a leginkább blueballin' játékműfaj a számomra, ha azt nézem, hogy nem egy franchisenak érdekesnek tartom, ha nem imádom az általános körítését, játszani viszont alig tudok velük, mert egyszerűen nem áll rájuk az agyam. Érteni értem mi hogy működik, de a gyakorlatban effektíve fehér zajjá válik minden, és hiába éreztem picike javulást az évek alatt, ezért se vettem meg pölö a múlt hónapban kijött Guilty Gear Strive-ot. Hogy akkor mégis miért vettem Guilty Geart, annak van most egy egyszerű oka: ez nem fighting game, hanem egy legit RTS, tehát Daisuke Ishiwatarinak, a sorozat apukájának egy alkalomra (még inkább) elmentek otthonról, aminek az eredménye lett az igazi GG2, az Overture. Sok jót nem olvastam erről a részről, de arról ma is megvannak a kétségeim, hogy tényleg egy "alulfőzött" abortuszgyerekről van-e szó, vagy a műfaj váltást élte meg nehezen az addigi közönség, érthető okokból. Ez 2500Ft-ért volt árulva, és ugyan nem néztem rá az általános second-hand árakra, de volt egy olyan érzésem, hogy az átlag árszínvonal magasabb, mint azt a gyomrom bevenné, úgyhogy kaptam az alkalmon, és megvettem.

Annyi képzavar mondjuk van a dologban, hogy nincs se X360-om, se XOne-om, de jó pár sorral lejjebb úgyis fogok említést tenni erről a témáról.


The Great Escape - ha van egy lecke, amit megtanultam a Discord szerverre csatlakozás révén, az az, hogy ha egy hányatott megítélésű játékról azt mondja Korpyat, hogy jó, akkor az csakis jó lehet, apellátának nincs helye.

Ami szerintem néha egy BS, mert a Boiling Pointról nem feltétlen hiszem el, hogy tényleg jó játék, a Yakuza: Dead Soulsról meg tudja a lelkem, hogy egy moslék, úgyhogy a morbid kíváncsiságom (is) hajtott afelé, hogy 1000Ft-ért magamhoz szólítsam a játékot. Amúgy inkább a Prisoner of Wart akartam volna megvenni, mert annak jobb a megítélése, és K is mondja arról, hogy jó stuff - viszont a TGE mellett szól az a kacifántos helyzet, hogy míg az (általam alig látott) RPCJ sorozatban nem kapott sok jó szót, addig az 576 Konzolban már jobb bánásmódban részesült. Szóval vagy egyik székre ülés, vagy kettő közé esés lészen majd, de mindenképpen érdekel, hogy mit dob ki nekem a gép, mert a Commandos óta van legalább egy kicsi affinitásom a második világégést lopakodva körüljáró cuccok iránt.


Tekken 5 - az éles szemű olvasónak már most feltűnhet egy logikai bukfenc ebben a vételben, mert ha nekem nem áll kézre a fighting game műfaj, akkor miért pont a műfaj egyik nagyágyújából vettem egy részt? Na erre van egy elég puritán, és egy hosszabb válaszom - az egyszerű az, hogy ezt 3000Ft-ért adták, úgyhogy sok pénz úgyse buktam volna rajta. Viszont a hosszabb válasz annyi lenne, hogy nemrég streameltem egy pár Dreamcast játékot a frissen vett HDMI adapter okán, amik között volt a Project Justice, avagy Rival Schools 2 is, amire éppenséggel ráállt az agyam. Bajnokságra persze így is 1000%, hogy nem mennék, de valahogy a játékmenet tempója, az inputok viszonylagos egyszerűsége és az általános prezentációs stílus mind-mind elérték azt, hogy a fehér zaj a szokásosnál sokkal alacsonyabb legyen, próbáljak-akarjak kombózni vagy neutralozni, egyszerűen kialakult a kémia a cuccal. Ez még persze nem garantálja, hogy a Tekken 5-el is ennyire könnyű lesz a kémia kialakítás, de ha pölö a GG Strive majd' húsz rugó, a Tekken 5 meg most 3000 volt, akkor nyilván nem kérdés, hogy melyikkel fogom kísérteni a szerencsém.


Wild Wild Racing - avagy az 576 Konzol nosztalgia ismét felüti a fejét, mert ezt a 2001 májusi számban tesztelték egy kellemesen pozitív végkicsengéssel, és mindig is egy szimpatikus kis versenyes cuccnak tűnt (amellett, hogy 11 évesen imádtam a játék logóját), úgyhogy akármennyire random find volt, egy 1000Ft-ért érdemes volt megváltani a nosztalgiának egy kicsi szeletére. Azt már Benfact mondta utólag, hogy ezt ugyanaz a Rage fejlesztette, akikből idővel megalakult a Juiced franchise-ért felelős Juice Games, úgyhogy van egy minimális fenntartásom a cuccal szemben, de ezt elhessegetem egyelőre annak a tudatában, hogy egyrészt az első PSP-s játék volt az, ami kusoge, az első konzolos rész meg gondolom csak szárnypróbálgatás volt egy másik autós alműfajban.


Bal oldali Joy-Con és/vagy egy X360 - na ezek azok, amik célirányosabb loot keresések voltak, de egyikből sem lett eredmény. Valahol mondjuk magammal csesztem ki, mert az előbbivel kapcsolatban valszeg amúgy is hiú ábrándom lehetett, az utóbbival kapcsolatban pedig Silver szerint a múltkori bolhára volt kihozva egy RGH-sított darab, de akkor inkább másra akartam tartogatni a pénzt (pölö a Dreamcast HDMI kábelre). A mostanin meg a piacszélen árultak a C-svédek egy darabot, de gondolom nem elítélendő vélemény, hogy olyasmit nem akartam tőlük venni, aminek valszeg jobban megkérték volna az árát, és jó eséllyel nem is működött volna. Úgyhogy yep, ezt a lehetőséget inkább elengedtem, és inkább a Jófogás-Vatera-Hardverapró szentháromság földjén fogok körbenézni egy vállalható árú darabért.

A Nintendo meg bekaphatja a golyómat, mert egy fél Joy-Conért 14-15 rugót elkérnének, a -naná hogy- jóval gyakrabban kapható full Joy-con szettért pedig egy 24-25 lepedőt várnának el az embertől. A most csütörtökön megjelenő Streets of Rage 4 DLC meg persze nem irányítható gondolattal, úgyhogy szopás van, mert a Nintendo valahogy elfelejtett időálló hardvert csinálni: a használtan vett, nem friss gyártású SNES kontrollerem a mai napig működik, a 27 éve NES-em is az idő nagy részében el tud indulni, ehhez képest meg egy négyéves kontroller már a másvilágon van.