Mint ahogy ígértem, valóban megvalósult Part 2 és most erről szeretnék egy rövidebbet írni. Eredetileg Guszti kolléga miatt lett beiktatva a két bolházás a hónap folyamán, de sajnos nem tudott végül eljönni.
Meglepően sokan voltunk ma (11 db vulkáncápa), még úgyis, hogy bizonyos regular tagok nem tudtak jönni ezen a hétvégén. Jóság Certivel lepacsiztam reggel a Nyugatinál, majd a 6-os villamossal mentünk a Móriczra, ahol belefutottunk Mikibe, illetve Bart és MadVice kollégákba, kettejüknek ez volt az első bolhás élmény! Szokás szerint 9 óra tájékán ki is értünk a piacra, ahol a társaság másik fele már várt ránk.
Milyen fura lenne, ha egyszer elsőnek érnék oda és nem rám kéne várnia sok mindenkinek... :'D
Az elmúlt 1-2 hétben egy pár talááááááááán egy picit túltoltuk a lootolást, így a mai napon főleg bennem volt az a gondolat, hogy "nem, most nem költünk annyit".
Gondoltam ezt addig, amíg Silver és Dodgers nem adott 9000 - 9000 ft-ot a markomba a nemrégiben meghirdetett játékaimért, amikre kb. rögtön le is csaptak (Digimon, RE4 Wii, Sin & Punishment 2), de szerintem sikerült fékeznem magamat és nem estem át a ló túloldalára.
Rayman Gold (PC) - 500 ft
Az eredeti Rayman sokak számára egy eléggé megosztó játék: szép, igényes, látszik, hogy sokat dolgoztak rajta...az első két világ erejéig...utána pedig akkora difficulty spike vágja pofán a játékost, ami miatt sokan elvéreznek és sose jutnak el a legvégére. Alapjáraton minden Electoon-t meg kell menteni, hogy eljuss az utolsó világba és emellett a borzalmasan limitált és sovány 1UP rendszer több fejfájást okoz mint pozitív élményt.
Biztos vagyok benne, hogy ez a játék teljesen ideális sok játékosnak, főleg gyerekeknek. Ez a kiadás tartalmazza az alapjátékot, 24 bónusz pályát és egy pályatervezőt!
Kaiser Chiefs: Employment (2004) - 500 ft
A banda tinikorom egyik kedvence volt, véletlenül sem azért, mert rongyosra nyomatták az MTV-n (áh, a jó öreg MTV, amikor még minőségi csatorna volt...) az Everyday I Love You Less And Less videóklipjüket, ami így 17 év után is annyira banger és toe-tapper mint 2004-ben volt. Már emiatt muszáj volt, hogy a polcomon legyen ez a lemez.
Iron Maiden: No Prayer For The Dying (1990) - 1500 ft
Az Iron Maiden az eddigi életem egyik legmeghatározóbb bandája volt mindig is és sokáig az is fog maradni. Bár sajnos az újabb lemezeiket annyira nem követem már, de kétségkívül amit 1980-tól 2003-ig a piacra dobtak, jobbnál jobb slágerekkel nyerték el (megjegyzem, full jogosan) rajongók millióinak a szívét.
Ez az a lemez, ahol az akkori gitáros, Adrian Smith, elhagyta a Maiden-t, és a lemez készítése alatt jött a helyére, az amúgy mai napig aktív, Janick Gers. Smith neve egy számhoz (Hooks in You) köthető, akkoriban nem volt elégedett az iránnyal amifelé a Maiden haladt, de 1999-ben visszatért a bandába Bruce Dickinson-nal együtt.
Funfact: A nagyon ergya Nightmare on Elm Street 5-höz készített Bring Your Daughter...to the Slaughter a mai napig az egyetlen single-jük ami az UK-ban első helyen chartolt.
Nem egy Powerslave, sem egy Somewhere In Time, de még bőven érezthető az a klasszikus Maiden hangzás.
Tomb Raider (Sony PlayStation) - 3500 ft
A legelső emlékem ehhez a legendához a számtalan Apuval töltött estéhez köthető amikor az akkori PC-ünk játszottunk felváltva és egyszerűen szerelem volt első látásra az eredeti TR. Az eredeti sorozatból az 1-2-4 megéri a rááldozott időt és energiát, és mégcsak woke-nak sem akarok megjelenni, de én speciel sose örültem neki, hogy Larát ennyire szexualizálták már annak idején is. Fun fact: a sorozat atyja ezért hagyta ott az IP-t és a studiót, amit a mai napig nem bánt meg egyáltalán. Kibaszott legenda.
Szerintem nagyon jól öregett az eredeti Tomb Raider, elsőre szokatlan lehet az irányítás, de hamar rá lehet érezni és még hamarabb észbe kap a játékos, hogy "wait, hold up, tök jól passzol az irányítás ehhez a fajta játékhoz!"
Platinum kiadás lehet pár ember számára rosszabb mint amikor a nap kiégeti az ember szemét, de egyrészt nagyon szép állapotban van, másrészt angol tokos (pontosabban több nyelvű, de a tokon és kézikönyvben is van angol), illetve harmadrészt ennyi pénzért hülye lettem volna ott hagyni.
Tökéletes alkalom, hogy a nemrégiben vásárolt PS1-emen újrajátsszam, sőt, akár egy stream-et is nyomjak belőle.
Ahhoz képest, hogy csak PS1 memóriakártyát akartam venni, végül így se jöttem haza üres kézzel.
Piac után volt szeletelés, hamburgerezés és vlogolás Zack kollégánál. Ismételten egy legendás napot tudhatunk magunk mögött, én úgy érzem maximálisan kimaxoltuk ezt a nyarat mielőtt megint jön a drága magyar kormány által kínált szopóroller Szeptembertől.
"Végre itt van, megérkezett!"
::Főoldal::Cikkek::Közösség::Tagok::Stream naptár::Piactér::Játékterem::Wiki::