"Végre itt van, megérkezett!"

Get hyped for... Nova Rock 2025!

2024-10-22 15:33 :: Zene :: BenyoBoy

A 2024-es Nova Rock fesztivál nagyon jól sikerült mindnyájunknak (én, Benfact, DaN, Miki, Richy), ezért már a fesztivál közben felmerült, hogy ezt jövőre is lehet be kéne adni. Bár a bérletvásárlással vártunk, hogy mégis azért miket jelentenek be, a második körös nevek nem jöttek egyszerűen, ugyanis egy héttel el kellett tolni a kampányukat. Sokan arra gondoltak, hogy a Foo Fighters lett volna eredetileg az egyik headliner, akik Dave Grohl családi balhéja miatt kénytelenek voltak minden turnédátumot törölni, és mivel az egyik napon még mindig T.B.A. szerepel a napi headliner helyén, szinte biztosra vehetjük, hogy ez állhat a dolog mögött. Viszont, ma reggel már tényleg kaptunk pár friss nevet, és hát bizony meglehet, hogy a tavalyi felhozatal erősebb volt, azért most is sikerült olyan finomságokat leszervezniük, amik miatt érdemes lesz kiutazni.


1. nap: Június 11, szerda




Korn https://www.youtube.com/watch?v=SGK00Q7xx-s A Kornnal mindig is hadilábon álltam (érdemes megnézni a lemezeikre adott RYM-pontozásaimat), és ők az egyetlen zenekar, akiknek az élő koncertjén úgy ahogy van, állva, de elaludtam. Szóval, engem a Korn pont semennyire nem mozgat meg, de vitathatatlanul még mindig húzónévnek számítanak, és a közismert slágereikre biztos nagyokat lehet bulizni most is. Ha nem lesz velük semmi érdekes párhuzamosan, akkor lehet, hogy adok nekik még egy esélyt.


The Ghost Inside https://www.youtube.com/watch?v=FcPr4mzZUy0 A Jonathan Vigil énekes vezette The Ghost Inside a modern, dallamos metalcore egyik alappillére, akik óramű pontossággal szállítják dallamos, tiszta énekkel tarkított, breakdown monolitos dalaikat, amik megfelelő közönség előtt biztos nagyot ütnek. Én régóta szerettem volna látni őket élőben, úgyhogy most szeretnék is élni ezzel a lehetőséggel, ha úgy alakul!


The Warning

https://www.youtube.com/watch?v=wLWN_OQK_GI Mexikó egyik első számú zenei importja jelenleg a három nővérből álló modern hard rock/alternatív metált játszó The Warning. Borzasztóan nagyot mennek Latin-Amerikán kívül is, és nagyon bíztam benne, hogy őket talán bejelentik, erre tessék! Semmi esetre sem érdemes kihagyni dinamikus és energikus dalaikat, én legalábbis nem fogom, és az egyik húzónév is nálam a mostani bejelentések közül!


Dead Poet Society https://www.youtube.com/watch?v=WQkWVRudsaw A DPS-t aki nagyon akarta, már elcsíphette az idei Szigeten vagy év elején az Akváriumban. Utóbbinál én is ott voltam, és egy nagyon lendületes alternatív rockbanda képét mutatták, akiknek koncertjét nagyon élveztem! Tény és való, hogy a stoner/southern rockkal vegyített első lemezük egyénibb hangzással bír mint a rádióbarát modern altrock, viszont így is tudtak elsőre is nagyon fülbemászó slágereket írni. Szerintem egy nagyon király banda, nem veszítettünk ezzel a bejelentéssel sem.


2. nap: Június 12, csütörtök




Iggy Pop https://www.youtube.com/watch?v=-fWw7FE9tTo Iggy Pop egy szó szerint élő legenda, aki tavaly Veszprémben adott egy annyira emlékezetes bulit, hogy azóta is emlegeti mindenki. 77 évesen olyan energiája és színpadi jelenléte van, amit a mai, fiatalabb bandák frontemberei még imitálni sem igazán tudnak, amellett, hogy az egyik legjobb, még élő dalszerző-szövegíró is. Ha még nem láttad, akkor azért kihagyhatatlan, ha meg már láttad, azért, mert tudod, hogy a fesztivál egyik legjobb koncertjét fogja csípőből leadni.


In Flames

https://www.youtube.com/watch?v=_ZK0Db4WWOo

A göteborgi szcéna sokat látott zenekara, akik pont a napokban lépnek fel a Barba Negrában. Most is kapom a TicketSwapos értesítőket, hogy a teltházas koncertre már 26-28.000 forint között mozognak a jegyárak, úgyhogy ha sikerül elcsípni őket a fesztiválon, akkor már "nyereséggel" jövök ki a témából. Márpedig most érdemes elcsípni őket, ugyanis közel 10 évig tartó lejtmenetüket egy meglepően korrekt lemezzel szakították meg 2023-ban.


Motionless in White

https://www.youtube.com/watch?v=Pj2miRJ6bZs Chris Motionless zenekara még a szcene-gyerkőcök körében is kontroverzálisnak számított mindig is, de két dolgot nem lehet vitatni tőlük: a hatalmas slágereket és népszerűségüket. Meg a Hot Topicos emo-goth esztétikát sem. Igazából van kedvem megnézni őket, szóval remélem nem ütközik semmi más értelmessel.


Knocked Loose

https://www.youtube.com/watch?v=H4KYH7LK2_0

Egy klubbulin szívesebben nézném meg őket, persze, de ez így is hatalmas bejelentés. A Knocked Loose jelenleg "A", kapitális A-val legmenőbb metalcore zenekar. Brutálisan földbedöngölős breakdownjaik miatt a véresen komoly és véresen agresszív élő koncertjeiken csak a legkeményebb hardcore arcok élik túl a moshpitet. Népszerűségük olyannyira töretlen az elmúlt időszakban, hogy Amerikában már fesztivál headlinerekként tolják, és még Billie Eilish-t is a rajongóik között tudhatják. Nincs mit szépíteni, itt a pokol fog elszabadulni.


Apocalyptica

https://www.youtube.com/watch?v=FRKXeDGIwYI

A finn csellósok még a mai napig is az egyik legegyénibb színfoltjai a metál szcénának, akik széttorzított, elektromos hangszereiken olyan hangokat tudnak előhozni, amiket egyszerűen hallani kell élőben. Az eredetileg Metallica tribute zenekarként indult banda azóta jóval túlnőtt az eredetei projekten, de még mindig biztos névnek számítanak, ha tradicionális hangszeres metál zenéről van szó.


Jerry Cantrell

https://www.youtube.com/watch?v=N1ybNvGwn2k

Bár az Alice in Chains-t az eredeti énekes, a túl fiatalon elhunyt Layne Staley miatt ismerik a legtöbben, azért Jerry Cantrell-t sem érdemes elfelejteni, aki nem csak a zenekar alapítója és gitárosa, hanem a fő dalszerzője és másodénekese is volt! Legutóbb pont idén jelentkezett szólólemezzel, amivel abszolút hozza a védjegyévé vált Alice in Chaines hangzásvilágot, így egy igazi zenei kuriózumot fogunk kapni ezért a bejelentésért cserébe. Nem lenne illendő kihagyni.


Poppy https://www.youtube.com/watch?v=mD9xotOWQSk

Poppy a most nagyot menő, popos elemekkel vegyített brutális, indusztriál/nu-metált játszó, creepyn cukin kinéző kislány archetípusa. Legutóbb a Knocked Loose-zal és a Bad Omens-szel kollaborált, de adott volna Budapesten is közel teltházas koncertet, ami sajnos a Covid miatt maradt el. A tragikus sorsú és a zeneipar által gyomorforgatóan kihasznált Poppy a szó legszorosabb értelmében nem a nulláról, hanem már mínuszból állt fel, és karrierje szerencsére azóta is felfelé ível. Nagyon dühös, energiával teli showra lehet számítani.


Peyton Parrish

https://www.youtube.com/watch?v=DURvbAK1cAY

Nem kevésbé meglepő az amerikai YouTuber, Peyton Parrish bookolása sem, aki videojátékok- és filmek által inspirált post-grunge jellegű rockdalaival szerzett magának hírnevet, mielőtt mindenféle viking metál tematikájú covereket nem kezdett csinálni, aminek aztán 1,41 milliós feliratkozószámának nagy részét is köszönheti. Ha másért nem, a Valhalla Calling daláért (ami jelenleg 52 millió megtekintésnél jár) biztosan mindenki ismeri.


Polaris

https://www.youtube.com/watch?v=v_XhxONGEJc

Ha ausztrál metalcore, akkor sokaknak a Parkway Drive, meg talán a Northlane ugrik be elsőnek, pedig az alternatív, modern metal hangzással vegyített Polaris is lassan kezdi beérni őket népszerűségben! Sablon metalcore, de a jobbik fajtából!


Nothing More

https://www.youtube.com/watch?v=Yo5fE-Zl-V4

Texasi post-hardcore banda alternatív rock, dallamos metalcore és progresszív jegyekkel, akik nagyon szeretnek kollaborálni is, pl. a Papa Roach énekesével vagy az I Prevail zenekarral. Ezzel sem lehet mellényúlni.


Seven Hours After Violet

https://www.youtube.com/watch?v=qVBdQDaKzGw

Ha már a System of a Down-t idén nem sikerült leszervezniük, akkor pótléknak ez is jó lesz. Lassan már minden SoaD tagnak van valami mellékprojektje, hát, idéntől már a basszusgitáros Shavo Odadjiannak is van, aki a Winds of Plague felével, valamint a Left to Suffer énekesével és az American Idol döntős Alejandro "Scarypoolparty" Arandával állt össze egy kis metálkodásra.


Kittie

https://www.youtube.com/watch?v=fxxUnxwTryc

A Kittie a nu metal szcéna húzónevei közül az egyik legérdekesebb volt mindig is, vagy talán legkülöncebb, és nem csak azért, mert kanadaiak, hanem mert a számos tagcsere mellett mindig kizárólag csak csajokból álltak! Más nu metal zenekar azóta se volt, ami csak hölgyekből állt volna, és bár 13 évig túlságosan is csöndben voltak, idén nyáron tértek vissza egy meglepően jó fogadtatású, új nagylemezzel, aminek mi nagyon örülünk!


Vowws

https://www.youtube.com/watch?v=wayQGomTiLM

Szintén a meglepő nevekhez sorolható az ausztrál Vowws duó, akik indusztriál és gótikus rockkal vegyített darkwave zenéjükkel biztos ki fognak lógni az eddigi bejelentések közül. Volt közös daluk Chelsea Wolfe-al, Gary Numannel és a Deftones énekesével, Chino Morenoval is, szóval ha őket nem is, ezeket a dalokat valamilyen formában biztos fogjuk hallani.


3. nap: Június 13, péntek




Slipknot

https://www.youtube.com/watch?v=6fVE8kSM43I

Most mégis mit írjak? Ők a kibaszott Slipknot. Sajnos az idei Novára tervezett Corey Taylor szólókoncert betegség miatt elmaradt, ez így is kötelező lesz (főleg, mert még mindig nem láttam őket élőben).


SDP https://www.youtube.com/watch?v=oTI3tRQ_-3k

Az SDP (azaz Stonedeafproduction) egy berlini pop duó. Ööö... ja?


Lorna Shore

https://www.youtube.com/watch?v=qyYmS_iBcy4

Will Ramos jelenleg a legtehetségesebb extrém metál énekes. Pont. Szimfonikus, kegyetlenül gyaluló deathcore zenéjük önmagában is megállja a helyét persze, de itt az énekes teljesítménye az, ami miatt ezt látni, pontosabban hallani kell. Ilyen hangokat a túlélőhorror játékokban nem mernek használni démonok és szörnyek halálhörgéseinél, Will Ramos meg csuklóból hozza a lenehezebb, hangszálgyilkoló témákat is. Vitatkozhatunk azon, hogy most az orosz Slaughter to Prevail énekese, Alex Terrible vagy a holland Distant énekese, Alan Grnja a jobb, de nálam jelenleg a Lorna Shore énekese viszi a prímet. Aki kihagyta a múltkori, teltházas (!) Barba Negrás bulijukat, jöjjön pótolni!


Flogging Molly

https://www.youtube.com/watch?v=89NjEeHku8o

A 2024-es Nova Rock egyik legjobb buliját vitathatatlanul a Dropkick Murphys adta, és jövőre sem maradunk kelta/ír kocsmapunk nélkül, ugyanis a színtér másik nagy zenekara, a Los Angeles-i Flogging Molly jön felpezsdíteni a közönséget.


Biffy Clyro

https://www.youtube.com/watch?v=hdX1uSwEEcQ

Egy másik név, aminek nagyon örülök, mert anno sajnos a legendába menő Szigetes koncertjük kimaradt. Hol épp rádióbarát, hol aréna rockos, vagy inkább matekos érájukban vannak, az 1995 óta változatlan felállásban játszó angol trió magabiztosan szórja a jobbnál jobb alternatív rock dalokat.


Airbourne

https://www.youtube.com/watch?v=j2IyX5LXGyg

Az AC/DC minden idők egyik, hanem a legnagyobb rockzenekara, és Ausztráliából fiatalos energiával 2003-ban meg is érkezett a kópia. Igen, konkrétan ugyanazt tolják, mint az AC/DC, de aki volt már koncertjükön, az tudja, hogy mennyire el tud szabadulni a hangulat. A 2010-ben adott Dürer Kertes koncertjük azóta is hivatkozási alap (ahol már majdnem a pultot feszegették fel, hogy azt úsztassák be a rajongók a színpadra), és élőben ez ugyanúgy brutálisan nagyot fog szólni, ha pofátlanul másolnak, ha nem.


GReeeN

https://www.youtube.com/watch?v=9qxizP29BHM

Német pop eladó, akinek dalai kivétel nélkül a füvezésről szólnak. Sztóner pop? Igazából a dalok jól vannak producerelve és bár én személy szerint nem tépek, ez élőben még akár tetszhet is.


Amaranthe

https://www.youtube.com/watch?v=SxOybZcRXhI

2025-ben sem maradunk trance metal nélkül, ezúttal a stílus másik húzóneve, a női frontemberrel támadó Amaranthe érkezik, akik szintén kivételesen nagy és elhivatott rajongói bázissal rendelkeznek.


Thrice

https://www.youtube.com/watch?v=DkxQ3lRzDOo

Számomra az eddig bejelentett legnagyobb húzónév. A Thrice egy kimagaslóan minőségi poszt-hardcore/alternatív rock zenekar, akik 1997 óta változatlan felállásban tolják. 12 nagylemezükből 10 kivételes alkotás státuszban van nálam, és a The Artist in the Ambulance, Vheissu és a négyrészes (!!!) The Alchemy Index lemezeik a stílus legkiemelkedőbb darabjainak számítanak nálam. Szerepeltek SSX, BurnOut és Forza játékokban is, 2008-as Live at the House of Blues pedig az egyik legtöbbet hallgatott koncertlemez a lejátszási listámban. Elképesztően örülök, hogy van esélyem látni őket, még ha egy rövidített setlisttel is. Konkrétan egy álom beteljesülése.


From Ashes to New

https://www.youtube.com/watch?v=rh1gQWwBp5Q

Nem az élvonalból, de azért jó látni modern rap rock előadókat is. 2013-as megalakulásuk és 4 nagylemezük óta pedig írtak annyi slágert ők is, hogy egy jó kis bulit csaphassanak nekünk!


Whitechapel

https://www.youtube.com/watch?v=rbWFZMFlDIU

Itthon is közönség kedvencnek számító, kultikus deathcore banda, nagyon király dalszövegekkel, itt-ott tiszta énekkel és heavy metal bandákat megszégyenítő szólókkal. A "white Csepel"-ként is hívott zenekar biztos minőséget fog szállítani, aki lecsekkolja őket. Az "I Will Find You" című dalukat mondjuk én is szívesen hallanám még egyszer élőben, szóval lehet megint elnézek rájuk.


Igel vs. Shark

https://www.youtube.com/watch?v=GwRSUWq6ZVU

A vendéglátók szemszögéből a hazai színteret képviseli az osztrák Igel vs. Shark akik lendületesen garázs punkos megszólalású rockot játszanak, ráadásul angol szövegekkel. Helyi ínyencségnek teljesen jó, én szívesen lecsekkolom őket, ha nem játszanak más érdekessel párhuzamos idősávban.


4. nap: Június 14, szombat




Electric Callboy

https://www.youtube.com/watch?v=OnzkhQsmSag

A németek egyik legfelhype-oltabb bandája, akik orbitális nézettséget generálnak YouTube-on, csináltak közös számot a japán Babymetallal, és sikerük kellős közepén még egy névváltoztatást is úgy átvészeltek, mintha soha nem is létezett volna Eskimo Callboy. Német nyelvterületen nem meglepő módon még nagyobbat mennek, és állítólag a legutóbbi Nova Rockos fellépésükön a rajongók még az osztrák rohamrendőröknek is nekimentek az első sorokban. És a rajongók nyertek.


Wanda

https://www.youtube.com/watch?v=76h4v-2N-Ac

Az osztrákoknál hatalmasat mennek, konkrétan az egyik legnépszerűbb helyi pop rock zenekar. Őket már első körben bejelentették, szóval biztos tényleg nagy húzónév lehet, leginkább a régi Coldplayhez tudnám hasonlítani őket.


Dream Theater

https://www.youtube.com/watch?v=mipc-JxrhRk

A jövőre 40 éves zenekar újra a klasszikus felállásban tolja: James LaBrie ének, John Petrucci gitár, John Myung basszer, Jordan Rudess billentyűk és Mike Portnoy dobos. A zenekar fele önmagában a legtapasztaltabb virtuózokból áll, és bár jelenleg még mindig ők a klasszikus értelembe vett progresszív metál vitathatatlan királyai és a stílus legnagyobb húzónevei, a nevük kissé megkopott egy ideje, és amekkora a rajongótáboruk, annyian is utálják őket zsigerből. Egy rendkívül megosztó, de vitathatatlanul kultikus metálzenekar. Aki nem akar húszezret költeni az arénás koncertjükre, az itt lecsekkolhatja őket.


Alligatoah

https://www.youtube.com/watch?v=MuvmCeFZRsY

Alligatoah egy berlini székhelyű, német popénekes és rapper, akit leginkább Fred Dursttel közös daláról ismerhetünk.


Idles

https://www.youtube.com/watch?v=BuQG6_evFc8

A svéd Viagra Boys mellett a legfelkapottabb punkzenekar jelenleg, akik nagyon angol módon közelítik meg zenei és szövegvilág szempontjából a stílust. Korai érájukban posztpunk és art punk, újabban pedig dance punk elemek vegyítésével próbálkoztak. Egy biztos: ők egy hatalmas húzónév, és élőben mindig hírhedten jó koncerteket adtak. Kihagyhatatlan.


Heaven Shall Burn

https://www.youtube.com/watch?v=vMOfGpv4dEY

Nem sok német metalcore/melodeath zenekart tartok nagyra, na, őket a Caliban mellett pont igen. Ha úgy alakul, akkor igen, indeed szeretném őket látni.


Skillet

https://www.youtube.com/watch?v=uGcsIdGOuZY

A Skillet szintén egy nagyon kétes megítélésű, amúgy keresztény rockzenekar, viszont a Hero-t azért remélem fogják tolni élőben, mert ha igen, akkor azt teli torokból fogom üvölteni.


Me First and the Gimme Gimmes

https://www.youtube.com/watch?v=ET5tBGFYfrg

Na, ez nagyon fasza bejelentés ismét! Punk rock/pop punk supergroup ami egyben cover zenekar is? Nos, igen! Minden egyes daluk feldolgozás, és a pop punk minőségről és hitelességéről olyan arcok gondoskodnak, mint Spike Slawson énekes (Swingin' Utters), CJ Ramone basszeros (Ramones) vagy Joey Cape gitáros (Lagwagon). Sokszor ugranak be helyettesítő zenészek kiegészíteni a tagságot, legutóbb Jake Kiley (Strung Out) volt még gitáros pozícióban, Andrew Pinching (The Damned) a dobok mögött és még az önmagában élő legenda John Reis is állítólag még a zenekar része. Erősen megtekintendő.


Landmvrks

https://www.youtube.com/watch?v=uHSl0Zpw2pw

Rappes, hip-hopos, mélyre hangolt és dühös metalcore Franciaországból. Kisebb kihagyás után most aktivizálták újra magukat, és egész nagyot mennek. Me likey!


Imminence

https://www.youtube.com/watch?v=91DhUliQk7o

A svéd alternatív metalcore Imminence épp mostanában fog valamikor koncertet adni itthon. Nagy kedvencek a helyi színtéren, és szintén kultikusnak számító banda, ha másért nem is, az itt-ott felbukkanó hegedű, igen, HEGEDŰ miatt!


Versengold

https://www.youtube.com/watch?v=wgfNsek8xkc

Német, középkori hangulatú folk pop rock banda. A 2024-es Nova Rockon pár ilyen folkos őrületre betévedtünk, és igazából mindegyik tetszett, szóval a hangulatra nem lehet panasz náluk se.


Bad Wolves

https://www.youtube.com/watch?v=tQP2Iow-4ZA

Az alt-rightos rabbithole-ba zuhanó Tommy Vext zenekara volt, amíg ki nem lépett. Jelenleg Daniel Laskiewicz a fő énekesük, aki másfél évtizedig az Acacia Strain gityósa volt, szóval történtek változások a banda háza táján. Modern alternatív metal/hard rock amúgy. Budget Five Finger Death Punch-nak is mondhatnám.


The Butcher Sisters

https://www.youtube.com/watch?v=yeZ8z-s8k-I

A TBS egy elég fura jelenség: képzeljünk el egy teljesen minőségi party-metalcore zenekart, csak német humorral fűszerezve. Igen, ők olyan mint az Electric Callboy, csak trance helyett rap/hip-hop/trap ötvözéssel, és humorban az Irigy Hónaljmirigy szintjén. Mondjuk ettől függetlenül megnézném őket, akármilyen szörnyen is hangzik ez az egész így leírva.


All Faces Down

https://www.youtube.com/watch?v=-o_cw_9eg7g

Bécsi post-hardcore zenekar, akik azért jó ideje a színtéren vannak. Helyi erő, de angol szövegekkel és egy kifejezetten tehetséges énekessel támadnak, ha úgy alakul, akkor én őket is szívesen meghallgatom, mit tudnak!


Egyelőre ennyi nevet kaptunk, és igen, összességében "súly" tekintetében elmaradnak a nevek a tavalyi felhozataltól, a régi Nova Rock felhozatalhoz képest meg aztán depláne. Igazából a headlinerek picit csalódás, mert a Kornt nem szeretem, a Callboyt már láttam, egyedül a Slipknot az, ami nekem tényleg húzónévnek számít. Hogy mi lesz a másik nagy zenekar, még nem tudjuk, de minimum két környi bejelentés még várható: egy utolsó kör a nagy színpados felhozatalra és egy a harmadik, legkisebb színpados nevekre. Viszont így is vannak olyan nevek, amik miatt ott a helyem: The Warning, Idles meg főleg a Thrice. Ez önmagában egy olyan trió, amiért nekem megéri elmenni a fesztiválra, de az olyan zenei finomságok, mint a Me First and the Gimme Gimmes, Biffy Clyro, Kittie, Knocked Loose, Jerry Cantrell, Poppy, In Flames, Iggy Pop, The Ghost Inside azért mégis ad nekem egy olyan eklektikus vibe-ot, ami miatt nekem simán megéri egy kipattanás a határ mellé. Remélem, a többiek is velem tartanak (pontosabban: remélem én is a többiekkel tarthatok)! Ahogy a múltkori cikkhez is, minden linkelt zenét összegyűjtöttem egy YouTube lejátszási listában, ami itt megtekinthető. A többieknek jó ismerkedést az új, vagy számukra eddig ismeretlen zenekarokkal, ott tali! ;)